Assisi Szent Ferenc - Ima

Uram!

Tégy engem a Te békéd eszközévé,

Hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,

Ahol sérelem, oda megbocsájtást,

Ahol széthúzás, oda egyetértést,

Ahol tévedés, oda igazságot,

Ahol kétség, oda hitet,

Ahol kétségbeesés, oda reményt,

Ahol sötétség, oda világosságot,

Ahol szomorúság, oda örömet.

Hogy ne vigaszt keressek,

Hanem vigasztaljak,

Hogy ne megértést keressek,

Hanem másokat értsek meg,

Hogy ne engem szeressenek,

Hanem szeretetet nyújtsak.

Mert amikor adunk, akkor kapunk,

mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,

mikor meghalunk, születünk meg az örökkévalóságra!
Ámen.

(Assisi Szent Ferenc)

Kép: szentferencmiskolc.hu

Read more »

Te vagy a csoda

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza.
Ezzel szemben mire tanítjuk gyermekeinket?
Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyiküknek azt kellene mondanunk:
"Tudod, mi vagy te? Csoda.
Páratlan a magad nemében.
Soha ezelőtt nem született hozzád fogható.
Csodálatos a lábad, a karod, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven.
Képes vagy bármire.
Igen, te vagy a csoda.
Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?"
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

Pablo Casals

Kép: nadyelfikr.com

Read more »

Várnai Zseni: Csodák csodája

Gyönyörű tavaszi óda frissítő zenével

Várnai Zseni-Csodák csodája...

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

Read more »