18:50
Egyszer volt egy ember, annak egy fia, aki sosem tett két szalmát keresztbe, de mindig arról álmodozott: milyen jó lenne, valami jó. Palotát, rántott csirkét, csokihegyet, cukordombot kívánt magának, de sosem teljesült egyetlen óhaja sem.
Egy este dideregve bujt a jéghideg szobába, apja mellé, a nagy dunyha alá. A kályha hideg volt, mert a tüzelőért ki kellett volna menni az erdőbe, és kinek van kedve jeges gallyat gyűjteni? Húzták magukra a dunyhát, míg bele nem fészkelték magukat a jó melegségbe. Az apa már szunyókált, de a legény most is ábrándozott. Az járt a fejében, milyen jó lenne valami jó.
Ne fészkelődj annyit fiam, mert kiszökik a meleg a dunyha alól-, dünnyögte az apa. - Mi bajod, hogy nem leled nyugvásod?
Semmi édesapám, csak olyan jó lenne, valami jó- sóhajtotta a mihaszna.
Jó?-csodálkozott, az apa. -No, akkor dugd ki az egyik kezed a dunyha alól.
A gyereknek nem kellett kétszer mondani, mert ugy gondolta az apja valami finomságot tesz a markába. Már jó ideje volt a keze a dunyha felett, a hideg is beleállott, amikor megszólalt.
-Meddig tartsam Még kinn, édesapám? Már annyira fázik, hogy alig érzem,
-Na, akkor itt az ideje, hogy visszauhuzd fiam.
A gyerek boldogan engedelmeskedett.
-Ugye milyen jó, fiam?-kérdezte kisvártatva az apa
-De még milyen édesapám!-rikkantotta a fiú, és nemsokára úgy aludt, akár a bunda.
A jó érzés feletti öröm ott maradt a szája sarkában, és vendége volt egész éjszaka. Nem csoda hát, hogy reggel jókedvűen ébredt, és egész nap trillázott, akár egy kis madár.
Csak az nem jutott eszébe, hogy az erdőbe menjen, gallyat szedni, hogy este befűthessenek.
Pedig a jó, a valami jó, mindig ott van a közelünkben, csak észre kell vennünk....
Forrás: meseeldorado.atw.hu
Posted in: 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése